Tegnap ingyenes koncertet tartott, az immár 10 éves Magashegyi Underground a Dunai Regattán. A zenekart nem most volt először szerencsém látni. És meg kell, hogy mondjam volt már ennél jobb koncertjük is már ami a hangosítást illeti. A hangok helyenként csúszkáltak, hol a zenében, hol az énekben.( Bár szerintem egy igazi rajongónak ez sem okoz problémát. )És azért Bíborkáék így is bele adtak apait anyait :)
A koncerten új számokat is játszottak, mint a: Diadém, Holdfényváros, Örvény stb.
A régi számok közül továbbra is a Szívtakarítás, Szeplős váll, Anglia, Metróhuzat a kiemelkedő.
A koncert kissé rövid volt, és a Rongyolódó lemaradt amit sajnáltam, mert az egyik kedvenc számom. De utánuk még fellépet a Kelemen Kabátban, (akikre én speciel kicsit sem voltam kíváncsi) úgy, hogy gondolom még időre be kellet, hogy fejezzék a koncertet.
Én azért a rossz hangosítás miatt sem unatkoztam. SŐT! Legalább annyira ellazultam és jól éreztem magam, mintha az elsősorban csápoltam volna. (Most az utolsó sorban álltam kivételesen)
A következő Magashegyi koncert dátumot, pedig minden rajongó jegyezze föl!
2016. május 22. Óbudai Főtér
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.